2018. április 7., szombat

A Szakdolgozatomból - "Ablakok egy zárt világ falán"

Bevezetés 1.
Általános iskola (alsótagozatos) gyermekként megismerkedtem az osztálytársam családjával, ahol legidősebb gyermek súlyos autizmusban szenved. Akkor még kicsiként „csak” annyit véltem felfedezni, hogy „más”, mint a többi ember…
Valami belső intuíció azt súgta „Ő ilyen, így kell elfogadni”. Ezzel a hozzáállással nagyon hamar megbarátkoztam a helyzettel és Vele, igaz hosszú ideig ellentétesen cselekedtem - nem szóltam hozzá, így viselkedésem olyannak tűnhetett, mintha észre sem venném őt.
Ma már azt gondolom ez volt a kulcs ahhoz, hogy valami kialakult közöttünk… Soha nem felejtem el az első megnyilvánulást, ami a kapcsolat létrejöttét eredményezte. A kis sztereotip mozgásával oda billeget hozzám, és kacagva megfogta a kezem. Az ujjaink valami érthetetlen párbeszédbe fogtak, majd kicsivel később ÁTÖLELT.
Leírhatatlan érzés volt.
Ekkor tíz éves gyermekfejem azt gondolta: „képes vagyok áttörni valamit, áthidalni valami nagy szakadékot, és ez a sors ajándéka.*
Később rájöttem, hogy egyszerűen nem „tolakodom”, hogy nem várok tőle semmit – ezzel tiszteletben tartom őt, tiszteletet adok Neki azáltal, hogy nem közeledek és ezért ő hálás. Felfogtam, hogy a ”távolságtartó” reakció nem jelent érdektelenséget.
Ma már azt betudom a passzivitásomnak, ami nemhogy képesség, vagy kegy, hanem egy tulajdonság, ami a „normálisnak” mondott emberek között nem a legmegfelelőbb.
*Talán épp ezért volt, amikor azt gondoltam én is autisztikus vagyok. Mert az a nagy introvertáltság…
Rokonlelkeket találok bennük…
.„Ablakok egy zárt világ falán”
Azért választottam ezt a címet, mert a legtöbb találkozásom autistákkal valahogy mindig azt sugallta VAN REMÉNY, hogy vannak ablakok a zárt világ falán…
Mert mindig úgy érzékeltem, hogy (talán az érzékenységem miatt) mindig megtaláltam az ablakokat –És ők belátást engedtek, mert soha nem akartam „bemászni”, „betolakodni”, csupán szemlélődve távolságtartón, csendben, bekukucskálni, ezt ők megérezhették és engedték, hogy az ablak előtt álljak, mert tudták nem akarom bántani őket, mivel nem közeledek, így igazából el sem érem őket.
Így meghagytam nekik a szabadságot, az életteret, azt a jogot (szabadságot), hogy ők közelíthettek…
…Megtették…
Bevezetés 2.
Az említett osztálytársam anyukájának ajánlásával négy hónapon keresztül egy alapítványnak segítettem,
Ahol autistáknak / pszichotikus és érzékszervi zavarokban szenvedő gyermekeknek komplex érzékelés/észlelésfejlesztő terápia zajlik Bánffy-módszerrel. Itt gyakorlati hasznot szerezhettem, Láthattam, mind más autista gyermekeket, mind módszereket, melyeket elsajátíthattam, alkalmazhattam, /erről később még részletesebben lesz szó /.
Később ugyanaz az osztálytársam anyukája jóvoltából megismerkedhettem egy másik családdal, ahol a kisebbik szintén autista személy.
Önkéntesen elvállaltam gyermekük felügyeletét, nevelését.
Erről szeretnék beszámolót tartanElőre bocsátom, hogy rajtam kívül más segítők is részt vettek a nevelésben, de én most kifejezetten a saját magam munkáját részesítem előnyben, mindazonáltal, hogy igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten együttműködni, segíteni egymás munkáját…
Fontosnak tartom előre közölni, hogy elindultam „szellemi fejlődésem magasabb szférái felé” és elkezdtem kineziológiát tanulni, közben bevatottá lettem (Reiki), aminek köszönhetően mélyebbről sugárzik belőlem az, amit az autista lány érezhetett…
Ezt a „tudást” a szintnek megfelelően igyekeztem alkalmazni.
I. FEJEZET
Az első információm az említett anyukától annyi volt, hogy egy huszonegy éves autista fiú mellé keres a család nevelőt. Gyermeküket intézménybe nem akarják adni, szeretnék, ha otthon lenne velük, de, mivel folyamatos gondozásra van szükség (ez napi huszonnégy órás gondozást jelent), így kénytelenek valakit/valakiket gyermekük mellé fogadni, mert ők a számukra megfelelő körülmények eléréséért fáradozva rengeteget dolgoznak. (meg kell említeni, hogy a család nagyon jó körülmények között él).
2001 novemberében bemutatkoztunk egymásnak, kicsit megismertük egymást… Rendkívül nyílt, nyitott család, ami meglepő volt számomra, hiszen ahol előfordul valamilyen fogyatékosság, ott jellemző a bezártság, a sértődöttség, a szégyenérzet a gyermek viselkedése miatt. Ez ebben a családban egyáltalán nem jellemző, vagy nagyon el van fojtva. Látszólag nyíltan és szinte büszkén vállalják gyermeküket.
Szerencsés - a szociális helyzet legfelső határán lévő család, aki mind szellemi, mind lelki, az igények- és szükségletek teljes kielégítésével próbálkoznak.
Borzasztó sok munkával, energiával és pénzzel építették ki a lakóhelyet (tárgyi- környezeti feltételek maximális kielégítése), és a lakással szemben az „iskolának” nevezett, mondhatni külön lakást, ahol a fejlesztés folyik. Tehát a feltételek kedvezőek (higiénikus, esztétikus, célszerű otthonos, OTTHONI környezet).
Rengeteg energiára és pénzre lehetett szükség - gondoltam magamban - később a szülők elmondása alapján ez be is igazolódott.
Ezek voltak az első tapasztalataim, aztán eljött az idő, amikor a gyermekükkel találkoztam először (N. M. 1980)
Első megfigyelésem:
Minden gond nélkül felvette a szemkontaktust, szinte fürkészett a nagy szemeivel. Nyugodtságot és valami nagy tömegű energiákat éreztem benne…
Az első foglalkozás utáni véleményem egy elhamarkodott minősítés volt: „óvodáskorú gyermek szintjén van – értelmi elmaradás – retardáció” gondoltam.
Az idők folyamán rájöttem hiba ezt feltételezni, még akkor sem, ha látszólag értelmetlen (mert nem az!). Intellektuális képességeiről ez nem árul el semmit. Rengeteg tudás van benne, csak gátolt a tudatos feldolgozás. Meggyőződésem, hogy tőlünk függ, hogy mit tudunk kihozni belőle (mert minden benne van… Most már tudom…)
Egy- két hét után megdöbbenve vettem észre, hogy autizmusa ellenére nem tud egyedül lenni. Annyira hozzászokott, hogy valaki mindig van mellette, ezért is képtelen az önálló életre. Meggyőződésem, hogy nagyobb elvonultságot kellene hagyni neki.
Majd egyre jobban belelátva a családi életbe, fokozatosan arra a következtetésre jutottam, hogy a család mindent megad gyermeke fejlődése érdekében, szükség is van a segítségre és mindig is szükség lesz, de nem mindegy, hogy az a segítség milyen. A család alkalmazkodási kísérlete több kárt okoz, mint hasznot. Ezek szinte mind kivétel nélkül a „szív hibái”, a rosszirányú jóindulat és szeretet eredményei. Annyira belefolynak a felügyeletbe és gondozásba, hogy minden percüket (amikor a gyermekükkel vannak) a gyermekük gondozásával, tanításával és stimulálásával töltik, és ezt valahol másoktól is így várják el, pedig ez függőséget növelő kapcsolatot eredményez. Ezzel a szülők azt érik el, hogy gyermeküket semmi sem fogja ösztönözni arra, hogy önálló legyen. (Volt, amikor azt gondoltam ez a másik gyermek (báty) elhanyagoltság érzését táplálhatja –gyermekkorában.)
A családban nem hajlandó megtenni semmit, amit önállóan kellene neki, egyszerűen leblokkol. Most már látom, hogy az említett káros alkalmazkodási kísérletek miatt van ez, merem állítani, hogy kicsi kora óta helyette vannak megtéve a dolgok, vagy a segítőkészség miatt, vagy, mert nem nézik ki belőle, hogy meg tudja csinálni, vagy a türelmetlenség uralkodik, tehát „nincs idő megvárni, hiszen, míg ő megteszi, addig én ötször megteszem.”
Megértem, hogy türelmetlenek a fiú lassúsága miatt, valahol azt is megértem, hogy ők úgy látják gyermekük „beteg”, vagy tehetetlen ahhoz, hogy bármit is egyedül tegyen, pedig az én tapasztaltaim mást mutatnak, de erről majd később…
De mi várható el így M.-től? Mi motiválná? Én így gondolkodtam helyette: minek tegyem meg, ha helyettem úgy is megteszi valaki. Szerintem ez így rögzült benne.
Én viszont igyekeztem következetesen elvárni tőle a legtöbb dolgot, mivel látta, hogy én nem teszem meg helyette, így kénytelen volt ő megcsinálni…
Az elején rengeteg „rohamot” váltottam ki belőle azzal, hogy nem „segítettem” neki. De tisztában voltam vele, hogy ez természetes, és hogy az ő javát szolgálja. Számára a „segítség” szó azt jelenti, hogy megteszik helyette a dolgokat.
A velem eltöltött idő alatt a segítség fogalmát sikerült átprogramozni, ugyanis az én segítségem nem destruktív, hanem építő volt, egy olyan segítség, ami csak akkor az, ha ő is dolgozik… (Az „Egy módszer bemutatása” című részben ezt bővebben kifejtem…)
Első látásra nyugodt, passzív autistának tűnt. Majd, ahogy teltek a hetek, megmutatta másik felét is…
Ingerlékeny, dacos szorongások, dührohamok törnek rá. Makacsság, dac, indulat jellemző rá ilyenkor. Görcsös feszült, belső feszültsége autoagresszív viselkedést is kiválthat nála, ha tovább feszül a húr, agressziója a másik emberre is kiterjedhet.
A viharos dac-dühreakciók után stimulálást (masszírozást) igényel.
A krónikus stressz kezelésére (naponta) reflexológus láb/talpmasszást végez. Ezt a stressz általános csökkentésére használják.
Mégis egy nyugodt, kezelhető emberként ismertem meg, és a mai napig annak tartom. M. látszólag próbálja leküzdeni belső feszültségeit, sőt autizmusát is… Küzd, kitartóan küzd… néha (sajnos) szinte harcol az „ezerarcú szörnnyel”, de mivel nem mindig tud segíteni magán, meg kell tanulnia segítséget kérni!
„Ennek a személynek nincs mértéke és
Szabálya, ami elsősorban az eltévelyedés
Veszélyét hordozza.
A lélek azért beteg, mert uralja
Valami, ami nem ő.”
Viselkedésében a rituálék, a kényszerek, a szélsőséges félelmek, a szorongások megvannak, amik gátolják az adaptív viselkedését, mégis azt mondom alkalmazkodó.
Viharos viselkedései között az idők folyamán különbséget tudtam tenni, legalábbis interpretálva konstatáltam, hogy egyes dühkitörések miért vannak:
M „látja” azt, hogy mit várnak el tőle, de mire elkezdené az utasítás végrehajtását már meg is csinálták mások ( a családtagok és más felügyelők), ilyenkor M. tehetetlen. Önállótlansága is ebből fakad. A tehetetlenség egyre gyülemlik benne és dühreakciók váltódnak ki belőle.
A rohamok egy másik része azért jön elő, mert mindenféle dolgot szeretne tenni, de nem tudja mit, hogyan, hol, merre, meddig- teljesen lemerevedik. Ezt mások értelmetlenségnek látják, hiszen tényleg értetlen. Mivel nem lett neki megmutatva, elmondva, nem kapta meg az építő segítséget és a kellő információkat, ekkor szemben áll az értelmetlenséggel, az „óriási fekete lyukkal”. Ekkor megint tehetetlenné válik, épp az előző konstatálás ellentéte miatt. Ott azért „dühöng”, mert megcsinálják helyette, itt pedig amiatt, mert szembesül azzal, hogy nem tudja önállóan megcsinálni. (Jobb-bal agyfélteke integrációs probléma miatt, de erről majd később)
A legszembetűnőbb (rohamainak lehetséges egyik oka) azok, melyek miattam jöttek elő, mert én nem „segítettem” neki, nem csináltam meg helyette a dolgokat, így nem a megszokott dolog történt.
Vannak, amelyek a „nem vagyok képes tovább folytatni, elegem van” információt adják tovább. (harcol az „ezerarcú szörnnyel”, saját autizmusával, ami uralja, ami nem ő, és harcol velünk, ellennünk, környezete és a világ ellen.)
Vannak reakciók, amelyeket az irtózás vált ki…
II. FEJEZET
A foglalkozások
(Az otthoni eszközök tárháza szinte kimeríthetetlen.)
Az alapítványban tanultakat szeretettel alkalmaztam…
Igyekeztem egy egyértelmű struktúrát létrehozva foglalkozni vele, mert tudom, hogy az „egyértelmű struktúra biztonságot ad”. Az alapítványban megtanultam, hogy a nevelést úgy kell felépíteni, hogy az fejlessze az összes érzékelési/észlelési területeket. Az ingerek rendszerezésének képessége elengedhetetlen feltétele a tanulásnak és ezzel együtt a személyiség változásának, érésének. M.-nek ez a képessége nagyon hiányos, ezért a foglalkozások elsődleges célja az ingerek rendszerezése volt. Tudom azt is, hogy a tanulás mindig és mindenkinél a motivációval kezdődik - az akarattal. M.- nek borzasztó sok/nagy akarata van. Nagyon nagy az érdeklődése. Meg akarja érteni/tudni, de látszólag az agya mégsem teszi ezt. (erről majd még lesz szó a későbbiekben)
Ha felülkerekedik a kedv hiánya, akkor a motiváció forrása a kényszer, a rögeszme, vagy az irtózás (D. W.)
kényszereinek legszembetűnőbb aspektusa, hogy mindig, mindenhová magával cipel könyveket. Stresszállapotban sietve, feldúltan lapozgatni szokta; ez egy sajátmagának kialakított „stratégia”, a biztonság megléte, illetve visszaállítása érdekében.
Próbáltam hídként használni ezt a kényszert - sikerrel. Szinte mindent ösztönözhettem azzal, hogy hozhatta a könyvet, illetve, már az, hogy megfogtam azt, elég volt a motiváció előhívására. Bár nekem az első perctől szívesen átadta a személyes dolgait, a fényképeit kivette a fiókjából és a kezembe adta… megköszöntem, nagyon jól esett.
A tanulási, tanítási folyamat alapformája: egyéni fejlesztés
A foglalkozások időtartama rugalmas, M. aktuális állapotától, terhelhetőségétől, együttműködésétől függ.
A foglalkozások tartalmát M. feladatba való bevonhatósága határozza meg. Az alaphangulatot a testi- lelki biztonság egyidejű megélésére való törekvés hatja át.
Az alapítványnál látott és elsajátított terápiás módszert alkalmaztam. Alapmotívum: az önálló én élmények csíráit jelentő belső mozgásindítás, a passzív mozgatás, melyen keresztül M. tapasztalatokat szerezhet testéről és környezetéről, megélheti újból önmagát saját cselekvésein keresztül.
A következőket tartom fontosabb lépéséknek a foglalkozások alatt
Igyekeztem a Bánffy- módszert alkalmazó alapítvány terápiás programjához hasonló felépítésű foglalkozásokat tartani (az adott lehetőségek alapján). (Az itt felsorolt gyakorlatok példák, ezeken kívül még sok-sok gyakorlatot végeztünk)
Ráhangolódásképpen zenére ringatózás. Igyekezve M. ellazulását elérni masszírozásokkal segítve, Különféle mozgásokkal a dominanciát, az oldaliságot segítem kialakítani. Különféle tornagyakorlatok (erről még lesz szó)
A hangképzéshez különböző hang-kombinációk utánzása a feladat. M. rendkívül igyekszik, látványosan erőlködik, hogy az adott hangot jól ejtse ki. (Felhasználom az echoláliáját)
Az egyensúlyérzékelés fejlesztése érdekében saját tengelykörüli forgások (minden testhelyzetben), rendkívül élvezi. Ugrálások, páros lábbal, lépcsőről és az ágyról, egy lábon állás, séta közben, fatörzseken való végigmenetel, mászókázás, hintázás… A „pszichoball” nevű óriás labdával való gyakorlatok végzése / ráülés, ráfekvés, (hassal, háttal) / Függeszkedés-lógás, közben lábemelkedések, terpeszállások és zárások. (M.-nek szüksége lenne egy bordásfalra).
Tapintással, hőérzékelléssel kapcsolatos – és testhatárának érzékelésének képessége fejlesztése érdekében különböző anyagokkal stimulálom M. bőrét. Sokszor keményebben átgyúrom, megcsiklandozom, kicsit megcsipkedem, fejét megkopogtatom- főleg, ha elbambul, ha nem figyel, vagy, ha fáradt… Ezeket nagyobb részben élvezi, de nem mindig. Néha, tehát motivációs erejük van. A masszírozás különös kedvence, mindennapos kívánsága, ahogy már említettem. Igyekszem mindig mondani neki, hogy amit megérint annak milyen az érzete, (tudatosítás). Gyurmázás (sokszor percekig gyúrja, míg puha és meleg nem lesz.) (közben mozognak az ujjak finom-mozgások fejlesztése). Újabb tornagyakorlatok: nagy és finommozgások koordinációja.
Szaglás érzékelésének fejlesztése- sokszor megszagoltatok vele dolgokat (akár a könyvének, akár teának, kávénak illatát. Van, hogy csukott szemmel- meg kell neveznie, amit megszagolt)
Akusztikus terület fejlesztése- zenehallgatás, dobolás, kerepelés, furulya fújása, megszólaltatása, tapsolás. Ritmusok utánzása a hangszereken.
Támogatott kommunikáció (fogom a kezét, míg ő ír, de nem irányítom - ő irányítja az enyémet!).
És ehhez hasonló különböző gyakorlatok szabályos váltakozásokkal alkalmazva…
Ezeken kívül a többi foglalkozási aspektus igazodik M. érdeklődéséhez.
szocializációját segítik elő a különböző séták, nyilvános helyek (étterem, cukrászda) látogatása. Vásárlások, uszodalátogatások- M. szeret is és tud is úszni, bár a szaunáért jobban oda van, mint a hidegebb medencéért.
A kitűzött célokat igyekeztem apró lépésekre bontva fokozatosan megvalósítani M. egyéniségéhez mérten
A gyakorlatban is igyekeztem alkalmazni az elméleti ismereteimet, pontosan elmagyarázva neki mit, miért, hogyan.
A foglalkozások első sikereit annak tudtam be, hogy több választási lehetőséget kapott tőlem. A terápiához hasonló foglalkozásokon kívül általában felsoroltam a lehetőségeket (először kettőt, de láttam, hogy több variációt is felsorolhatok).
Az állandóság, és a szabályos váltakozások biztonságot nyújtanak M.-nek.
A rendszeresség és a következetesség a másik előre vivő tulajdonság, amiért M. hálás. Ez az, ami hiányzik a családban. Nagyon hiányzott nekem a családdal való ILYEN IRÁNYÚ együttműködés…
a) Önkiszolgálás, önellátás fejlesztése és az ösztönkorlátozás:
Célom az volt, hogy M. képes legyen minimális segítséggel, vagy segítség nélkül gondoskodni személyi higiéniájáról, önállóan táplálkozni, üríteni, öltözködni…
Ez nagyrészt sikerült is, csak sajnos gátlási folyamat következik be a család „segítségével”.
Az ösztönkorlátozás abban nyilvánul meg, hogy M. autoerotikus tevékenységét szocializált keretek közé szorítjuk. M.-t szexuális fűtöttség jellemez, persze, hiszen mi várható el egy huszonkét-éves szervezettől? Kénytelenek vagyunk korlátozni ösztöneit.
elfogadhatatlan viselkedésmódja, vagy talán kényszere, hogy nagyon szereti a bokákat. Mindegy, hogy férfi, vagy női boka, csak boka legyen, kényszert érez, hogy megfogja azt. Szerencsére ezt a család korai stádiumban korlátozta, és korlátozza a mai napig.
A szabályok határozzák meg, hogy mit, mikor és hol lehet. Világos és nyílt felvilágosítást kap M. ezzel kapcsolatban is, ha önkielégít- egyedül kell lennie (ez a legfőbb). A másik, hogy otthon csak a szobájában, az „iskolában” pedig szólnia kell előtte… én ilyenkor bezárkózom a fürdőszobába, így egyedül van, így már lehet.
b.) Táplálkozás:
Táplálkozási bizzarrériák csökkentése, szociális normákhoz megfelelően: Késsel, villával való étkezés, asztalnál való evés, rágja meg az ennivalót (ez fontos, mert képes egyben lenyelni az ételt, ez nem csak az emésztésnek nem tesz jót, hanem a fulladás veszélye is fennállhat).
C.) Ürítés:
Idetartozik a WC lehúzása, a kézmosás kondicionálása, Mellékhelyiség megfelelő használata. Az önálló WC használat kialakítása nagy erőfeszítésbe kerül. Az „iskolának” nevezett kisházban sikerült következetesen rászoktatnom arra, félelmeket legyőzve, hogy egyedül menjen WC-re, Otthon a lakásban ez képtelenség, mert a családtagok, megszokásból kikísérik, és helyette tesznek meg alapvető dolgokat. Ilyenkor feladatomnak elsősorban a család nevelését tartom fontosnak, hogy szóljak nekik, hogy szerintem mit és hogyan kellene, vagy éppen hogyan nem kellene tenniük. (bár ez nagyon nehéz, mert: Nem szeretnék megbántani senkit, Nagyon erősen rögzültek ezek a viselkedés-minták)
D.) Személyi higiénia:
Zsebkendő használata, M.-nek szólni kell, hogy nyelje le, vagy törölje le a nyálát (valószínűnek tartom, hogy a gyógyszertől folyik.)
Önálló tisztálkodásra szoktatás, együttműködés kialakítása volt a cél először, azután az önállóság
Kézmosás, mint szükséges szokás kialakítása, illetve a már meg lévő szokások megtartása (gyakorlás, gyakoroltatás).
e) Öltözködés:
Amennyire lehetséges önállóan kellene.
Velem egyedül veszi fel a ruhákat, hisz én nem adom rá, kivárom, míg felveszi. A gond ott van, hogy a kezébe kell adni a ruhákat…

F.) Takarítunk is együtt és önállóan is.
(mosogatás, söprés, felmosás, porszívózás, asztal letörlése. – persze nem tökéletes tisztaságot hagy maga után, de legalább csinálja, és néha élvezi is.)

III. Szabadidős tevékenységek szervezése:
Az „üresjáratokat” sztereotípiákkal, néhány bizarráriával, magányával, kényszereivel tölti. Ilyenkor inkább kezébe adok egy gyurmát, hagy gyúrja, vagy, ha van mosogatni való, akkor elmosogatunk, van, amikor ő önállóan, meglocsoljuk a virágokat, hintázunk, vagy elmegyünk sétálni, tömegközlekedési eszközökön való utazás, játszótér, étterem, cukrászda-látogatás (a szülőkkel is) mind-mind- segítő- szabadidős programok, amiket előszeretettel alkalmazunk M.-nél. Ezeken kívül és a különféle alkotási lehetőségeken kívül autózni viszik a szülők, amit M. nagyon szeret. (A választás lehetősége mindig adott) Meg kell említenem a labdázást. M. eddig nem volt hajlandó visszadobni, mindig csak nyújtotta, most már visszadobja… s közben egyre felszabadultabb. A csiklandozás és a „kukucs” játék segít a felszabadításban.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy én több SZABADIDŐT hagyok neki, ami azt jelenti, hogy (több időt, mint más) a saját világában…
Pedagógiai feladatok:

Testi nevelés és értelmi nevelés:

Testi nevelés feladatainak tartalma:
Egészséges fejlődés segítése
Testápolás
Táplálkozás
Öltözködés
Pihenés
Szervezet edzése
Mozgásműveltség kialakítása
Gondozás
Szokások kialakítása
Napirend kialakítása
Testi neveléséhez a szükséges környezeti illetve tárgyi feltételek bőségesen és kedvezően megvannak. A testápoláshoz a feltételek megvannak teremtve, a táplálkozáshoz az eszközök, a bútorok M.-hez illőek. Az öltözködésre nekünk nevelőknek kell odafigyelni, ahogy a M. pihenésre is.
A szervezet edzésére, fizikai igénybevételére való szoktatására, a mozgásműveltség kialakítására is nagyon oda kell figyelnünk.
Különféle tornagyakorlatokat alkalmaztam. /ezekről később részletesen lesz szó / Eleinte nagyon nehéz volt vele végeztetni, nehéz volt őt rávenni, hogy csinálja; nem akarta, ráadásul annyira befeszítette izmait, hogy nem tudtam mozgatni őt. Több gyakorlatot fekve kell végezni M. egyszerűen nem volt hajlandó lefeküdni. Látszólag félt. Valószínűnek tartom, hogy egy rossz emlék miatt nem volt hajlandó lefeküdni. Így első lépésben a motiválás volt a legmegfelelőbb lépés a fekvést és a tornázást illetően. Ma már nevetve, örömmel végzi a gyakorlatokat. Már önállóan is, persze először megmutatom neki, mit csináljon , úgy, hogy mögéállva mozgatom őt /már engedi, azt hiszem a bizalom miatt/, majd hagyom, hogy ő csinálja, közben bíztatom dicsérem.
Azt hiszem sokat segített a pszichoball nevű nagy gumilabda, ezen gyakoroltunk hátrafeküdni- nagy félelmeket leküzdve, sikerrel.
------------------------------------------------------------------
A különféle tornagyakorlatokból néhányat bemutatnék:
- Gerinctorna
- Gyógytorna /M.-nek javasolt, előírt tornagyakorlatok/
- Tornagyakorlatok, amelyekről már írtam
A testi és értelmi nevelés közös területéből Kineziológiai gyakorlatok /Edu-kinesztetika/ (észkapcsoló agytorna)
/a mozgásfejlődés és az értelmifejlődés között közvetlen kapcsolat van, így az „agytorna” végzése remélhetőleg az értelmi nevelés területén is sikeres lesz. / Igaz ezek a gyakorlatok nem torna- és nem jógagyakorlatok. Kineziológiai gyakorlatok, amelyek belső és külső mozgásunkat hozzák egyensúlyba. /
Néhány példa:
„Lusta nyolcas” / végtelenjel rajzolása többször, egyik, másik és mindkét kézzel egyszerre. Van mikor csak úgy a levegőbe… M. nagyon szereti… A szemével követni kell ujjaim mozgását; le, fel (függőleges), jobbra, balra (vízszintes), orrához közelítem, távolítom, le-fel-jobbra-balra (kereszt), majd a végtelenjelet rajzolom a levegőbe, közben figyelem a szemeit, ha nem követi, megáll, vagy félrenéz akkor előrről kezdjük. Ez is nagyon tetszik neki, akarja, de nem tudja tudatosan sokáig irányítani szemeit. Ekkor mérhetetlen akaraterővel és kitartással próbálkozik.
A „Cook-módszer” (tengerészcsomó) megkönnyíti a keresztmozgást, ami a következő gyakorlat lesz. Jó módszer a stressz leépítésére és arra, hogy energetikailag és motorikusan összpontosítsunk a gyakorlatra.
1). A jobb bokáját a bal térdére teszi. Bal kezével átfogja a jobb bokáját, jobb kezét pedig a jobb talpára teszi.
2). A talpak a földön, ujjbegyek összeérintve (energia kiegyensúlyozó)
Középvonalán minden nehézség nélkül átnyúl, illetve keresztezi azt. A középvonal-keresztező mozgás koordinálja a két agyféltekét, a szemet, fület és a két testoldalt.
1). Biciklizés.
2). Felülés a középvonalat keresztezve.
[Ide tartozik, hogy eleinte a lépcsőn gyermeteg módjára közlekedett, az egy lába mindig megvárta a másikat. A másik nevelő türelmes segítségével és (talán- bízom benne) a gyakorlatoknak köszönhetően már váltott lábbal közlekedik, felfelé ez automatizálódott, lefelé még nem, de, ha nagyon odafigyel megy neki. Folyamatosan szoktatjuk, gyakoroltatjuk.]
Ha M. feszültté válik, néha megfogja a kezem, és a homlokára teszi, mert sokszor alkalmaztam a homlok-tarkótartást, ami megnyugtató, központosító gyakorlat. Ekkor alkalmazom a Reikit is.
A testi neveléshez tartozik a gondozás is.
Ez huszonnégy órás gondozást jelent.
Nem teljesen önálló. Mindent csak akkor és csakis akkor végez el, ha ott van mellette valaki, ha nincs még a WC- re sem megy ki. Ez azt jelenti, hogy visszatartja, ha nem bírja tovább, vagy, ha ideges bepisil. Emésztési problémái végett háromnaponta beöntéssel, illetve gyógyszerekkel kakil, kb. félévvel később (szerintem) lelki állapotának javulásának köszönhetően már kétnaponta kakilt gyógyszerrel, de beöntés nélkül.
Az edzést rendszeresen (napi szinten) végezzük (Pld: levegőre visszük. Séták, udvari szabadidők (kert)
Testnevelése különböző gyógytornákon kívül a kinesztetikus gyakorlatok alkalmazásában nyilvánul meg.
(Tehát kifejezetten M.-nek szabott tornagyakorlatok (gerinctorna) /gerince rettenetesen el van ferdülve /
Különböző akadályok leküzdésében segítheti a mozgásfejlesztés területei.
Egészséges életmódra nevelés, a szokások kialakításával, a helyes napirend felállításával történik.
Itt megint meg kell említenem a szexuális nevelést, a már említett ösztönkorlátozást.
Az egyik leglényegesebb törekvésem az önállóságra való nevelés, kitartás és következetesség nélkül lehetetlenség lenne véghez vinni. Elmondhatom újból, hogy a családban többen „segítenek” öltözni, fürödni, törülközni, WC-re kísérni, a WC-t lehúzni, kezet mosni, enni. Nekem egyedül – önállóan, gyönyörű összerendezett mozdulatokkal tesz meg mindent, amire kérem /majd lesz szó arról, hogy hogyan /, igaz a ruhát a kezébe kell adni, de, ha már a kezében van, felveszi. A fürdésnél ő szappanozza be magát, és ő törülközik meg, igaz még mondani kell neki melyik testrészét, mossa/törülje meg – és néha megáll, gondolkozik, hogy hol is van például a nyaka, de aztán rájön és végzi a dolgát. Mert tudja, hogy én nem „segítek”… Viszont a dicséret sem marad el.
(Pld: megtapsoljuk, ilyenkor édesen ő is tapsolja magát.)
Értelmi nevelés:
Nehéz ez számomra, mivel nem vagyok képzett, így nincs elég tudásom. Arról már volt szó, hogy a mozgásfejlődés és az értelmi fejlődés között közvetlen kapcsolat van, így a már említett agytorna végzése remélhetőleg ezen a területen is sikeres lesz…
a bal- jobb agyfélteke integrációjának problémáját mutatja. Általában úgy tűnik nincs tudatában annak, amit hallott, látott, vagy csinált, ezért néz ki úgy első látásra, mint egy óvodás. Ezért is feltételeztem a retardációt. Pedig „csak” nehezére esik a tudatosítás; hosszú idő a feldolgozás. Mégis egyre több információt gyűjt, és közben fokozatosan dolgoz fel… így valójában több ismeretet és megértést hordoz magában. Mivel tudatosan nem képes elérni az információkat, erősen függ mások kiváltó jelzéseitől, ami cselekvéseket indít el benne.
[Alapjaiban nem tudom eldönteni, hogy milyen kezes. Mindkét kezét ugyanúgy használja. Nem tudja eldönteni, melyik kezébe vegye az íróeszközt / evőeszközt, ez bizonyítja számomra az integráció hiányát.] A különféle laterális behangolásokat – módszereket, gyakorlatokat (amelyek az agyféltekéket integrálják) elsajátítottam. Remélhetőleg sikerrel alkalmazom M.-nél. Egyelőre még eredményt nem értem el.
A már többször említett kinesztetikus mozgáson kívül az érzékelést/észlelést fejlesztő alapítványi módszerek segítenek az értelmi nevelésben, de ezt nagyon kevésnek és nem elég mély tudásszintnek köszönhetően nem tartom elég alaposnak.
A kezességre visszatérve:
Nem befolyásolom azt! Igyekszem középre helyezni az evőeszközt és az íróeszközt. (vagy nyújtom neki) így eltudja dönteni melyik kezébe vegye azokat. Kezességéhez-kétkezességéhez hozzátartozhat, illetve kapcsolatban lehet vele, hogy nem tudja mit jelent a „fent”, „lent”, illetve többször keveri az igekötőket. (fogalomzavar?) Ennek ellenére nyílt és zárt térben jól tájékozódik.
(jobb- bal (oldal) fogalmát is ellentmondásosan keveri, mind a saját keze/lába – oldala fogalmát, mind az egyébként alapos gondolkodású embereknek is nagyon nehéz jobb-bal fogalmát, mivel az relatív. Tehát fogalmi gondolkodása nem teljes. (érdekes még, hogy mindkét kéz használata esetén helyes a ceruza fogása)
M. gondolkodása:
Képes a dolgokat csoportosítani a köztük lévő kapcsolat alapján, de erre a kapcsolatra fel kell hívni a figyelmét.
Passzív szókincsének óriássága /minőségi és mennyiségi megléte / lehetővé teszi az absztrakt fogalmak meglétét is, de a fogalmak sokaságában „elszédülve” (és nem a fogalmak meglétének hiányában) nem képes összeegyeztetni a fogalmakat.
IQ szintje lassúsága miatt mérhetetlen. Az intelligencia a képességek sajátos mintázata, M. igenis nagyon sok mindenre képes. A retardáció pedig nem jelent fogyatékosságot.
Szándékos figyelmét illetően ellentmondásos, elkalandozik, félre-félre nézeget, de mégis jellemzőek rá a koncentrált figyelem külső megnyilvánulásainak jelei.
A feltételeket az akarat teremti meg, akarata pedig igen nagy. Tudásvágya is. (bár a befelé figyelése és ellentmondásosnak tűnően az ébersége is).
Emlékezetét csak abból tudom lemérni, hogy egy-két verset, dalt elmondtam neki, nagyon hamar megjegyezte és azóta is, tudja.
Képzelete, fantáziája elsősorban szexuális eredetű, de nagy részét még magában rejti, de hiszem, hogy eljön az idő, amikor megmutatkozik…
Játéka szinte nincs. /a „kukucs” játékot egyre felszabadultabban, szinte játékosan játssza /.
Közvetlen szemlélet szükséges, mert képzetek nem alakulnak ki benne /így nem teljes a fogalmi gondolkodás /
Ezért a számolás az egyik terület, amivel nem tudok mit kezdeni. Számlálni tud, de ezt sem mindig pontosan.
Még sokat kell tanulnom, hogy tudjam tanítani.
Olvasása az analízis fázisában van, de elég gyenge. Felismeri a betűket, /ellentmondásosan, nem mindig pontosan. / de nehéz összeolvasnia.
Ábrázolási tevékenysége firkálás.
/Egyenes vonalú firkákról négy hónap alatt áttért a csigavonalú/köralakú firkákra, majd az írás-előkészítő gyakorlatok mindennapos használata után és rengeteg végtelenjel rajzolása után (+kinesztetikus gyakorlatok) megjelentek az egyszerű vonalak, először állandóan párhuzamos/függőleges egyeneseket rajzolt, majd elkezdett hullámvonalakat rajzolni.)
Az eltelt hónapok után, úgy döntöttem megpróbálom a Támogatott kommunikációt alkalmazni. Megdöbbentő sikerrel. Fényderült számomra arra, hogy M. ismeri a betűket, az ABC- t is tudja, vezetéssel teljesen jól ír.
Mikor megmutattam azoknak az embereknek, akik eddig foglalkoztak M.-mel, kételkedve néztek rám. Nem hitték el, a mai napig nem hiszik. „Én irányítom, manipulálom őt, gondolatátvitel” és ehhez hasonlókat hallottam, s közben én csak nevettem magamban, mert tudom, hogy M. ír. Érzem, hogy ő vezeti a kezem, tapasztalom, tudom. /facilitált - támogatott kommunikáció /
leírta nekem, hogy csak velem ír, soha nem fog mással és, hogy egyedül soha nem fog, csak segítséggel. (Ekkor már előtört belőlem a büszkeség.)
Azzal, hogy írtunk, egyre közelebb kerültem hozzá…
Többször mondtam neki: „ha beszédbe nem adod ki magadból, írd ki, biztos megkönnyebbülsz” így, sok mindent kiadott magából.
Meg kell említenem, többször leírta, hogy utál, mert erőltetek dolgokat, és, mert nem segítek neki, de mindig megmagyaráztam neki, hogy mit, miért teszek, ezt ő (látszólag) megértette, mert legtöbbször barátian hátbaveregetett, vagy megölelt… néha magához szorítja a fejemet, sőt még puszikat is kapok tőle.
Az egyik „mélyebb” „beszélgetés” alatt kiderült, hogy szerinte csak azt lehet utálni, akit szeretünk. Leírattam vele a fokozatokat: Szerinte az első a „hozzászokás”, majd a „megszeretés” és a harmadik az „utálat”. Ha nem szokja meg az illetőt, akkor nem szereti meg…
Ez bizonyítja szociális kézségének meglétét.
Mikor az ABC-t mondogatjuk, sokszor le akarja írni a betűket.
Kitaláltam, hogy sorba az ABC betűinek mindegyikével írjon egy-egy szót, ha tud. Ekkor döbbentem meg igazán és fedeztem fel passzív szókincsének óriásságát. A legtöbb betűhöz nevet írt, később az anyuka elmondása alapján kiderült, a nevek mögött ismerősök, óvodatársak, osztálytársak vannak. A legkedvesebb a h- „hóvirág” volt, a legmegdöbbentőbb és a legfurcsább a q-nál történt. Mondtam, hogy ezzel nem kell, mert nincs, erre ő „De!” és leírta a „qvarz” szót.
Kommunikációs neveléséhez hozzátartozik a kommunikáció elemeinek ismétlése, csecsemőkori hangok utánzása, betűk kiejtésének- hangoknak utánzása, felhasználva az echoláliát. M. rendkívül igyekszik, próbálja formálni a száját (a tükör előtt is). Nem a megfelelően tartja a száját, de a hangokat szépen ejti ki.
Olvasási kézség fejlesztése, a kiejtett betű felmutatása.
Anyanyelvi nevelése, a beszédmegértést fejlesztő kártyák, könyvek napiszintű használatával valósul meg.
A passzív szókincsének a megléte miatt, a szókincsfejlesztést hátrányba szoríthatom, így csak a beszédalkotással törődöm.
Az irodalmi nevelés segít a beszédfejlesztésben. M. szereti a mondókákat, énekeket, dalokat, versek, ezeket többnyire tudja is. Ezek mondatatását fontos lépésnek tartom, mikor kéri, hogy mit mondjak/énekeljek, mindig csak akkor teljesítem a kérését, ha ő is mondja/énekli velem.
Az íráskézség előkészítéséhez sorolom a rajzok kiszínezésével, festéssel, ábrák vezetésével, együtt rajzolt rajzokkal történő foglalkozási területeket, a gyurmázást (finommotorika fejlesztése), és a hullámvonalak, sorminták rajzolását, és a kineziológiából vett egyes gyakorlatokat.
Fontosnak tartom, hogy minél többet beszéljen. Folyamatosan, heti- és napi szinten végzünk kommunikációs, beszédfejlesztő gyakorlatokat, tükör előtti nyelvgyakorlatokat és az ABC mondogatását, hangok utánzását, szavak ismétlését.
(Idetartozó feladatok még) képek felismerése, cselekvések, érzelmek felismerése képekről.
Nélkülözhetetlennek tartom az állandó beszélő környezetet, ez meg is van, de nagy hibámnak, hiányosságomnak tartom, hogy nem tudok állandóan, minden percben beszélni hozzá – így vannak percek, melyeket a csönd hat át. Igaz, néha, úgy látom, ő, ezekért is hálás, mert hagyom önmaga társaságában… talán ezért is erősebb a kötelék köztünk, mert úgy élheti meg, hogy együtt lenni velem, annyi, mint magával lenni. Így talán ez nem is hiányosság, vagy hiba, hanem pozitívum is lehet, (vagy csak magamat nyugtatom ezzel), nem tudom. Nézőpont kérdése.
Erkölcsi neveléshez
a magatartást szabályozó elvek és normák többségének megtanítása tartozik, illetve azon szokások megtartása (gyakorlása), melyeket már elsajátított. Cél: A közösségi magatartás elsajátítása (szocializáció), ezzel szoros összefüggésben van a szociális viselkedés, amivel a kommunikáció. A szociális kapcsolatok kommunikációs elemeinek tanítása. (Pld: szükségletei kielégítésében akkor segítek, ha szépen, egészmondattal kéri, azt, amire szüksége van, majd meg is köszönje azt. Vagy köszönjön, ha elmegy, vagy megjön, ő, vagy valaki más). Nyújtja a kezét (kézfogáshoz) és nézzen bele az illető szemébe…
Erkölcsi érzelmek:
Pozitív érzelmi átéléseit (pld: öröm, megelégedettség, szeretet) többnyire leplezi, negatív érzelmi átélései (pld: félelem, szomorúság, utálat) erősebbek, de átérzi őket, és tisztában van velük. Erkölcsi fogalmakat képes átérezni (pld: Szeretet-utálat, Szép-csúnya)
élethelyzeteket, embereket és viselkedéseiket egy sajátos rendszer alapján helyesel, vagy utasít el. Az elutasításai szembetűnőbbek, és szinte az irtózásig növekedhet, sőt a kényszerességig fajulhat.
Esztétikai nevelése
abban nyilvánul meg, hogy az „iskolát” a saját munkáival (rajzaival, festményeivel, írásaival) díszítjük, őt bevonva, ami azt jelenti, hogy ő mondja, vagy mutatja meg, hogy melyik alkotást, hova tegyük. Az alkotás lehetősége adott. (gyurmázás, barkácsolás, rajzolás, színezés, festés) minden héten.
---------------------------------------------------------------------------------------------
Egy hatásos módszer bemutatása

Egy alkalmazott – megszokott – hatásos módszert szeretnék bemutatni, ezzel a metódussal „utasítok”, utasítást adok.
A legfontosabbnak talán azt tartom, hogy az utasítás mindig rövid, kevés, a megértéshez elegendő információt tartalmaz. A múltban bevált kifejezéseket használva igyekszem nagyon konkrét lenni. Fontosnak tartom, hogy már az elején határozott legyek, mert nem szeretném többször ismételni a kérésemet, mert félő, hogy M. figyelmen kívül hagyja a verbális utasítást. Majd várok egy kicsit. Ha nem reagál, segítséget nyújtok, de nem destruktív segítséget, hanem igyekszem építőt, amivel nem degradálom őt, képességeit, tevékenységeit!
Segítségek: legtöbbször elé teszem a dolgot/dolgokat, és várok.
(„tessék itt van, csináld”), Vagy megfogom a kezét (csuklóját) és oda vezetem. De van, amikor elég az, hogy rámutatok a dolgokra, néha annyi is elég, hogy csak rá nézek. Többször a verbális segítséget választom: mondom neki, hogy (pld) mivel kezdje, majd mivel folytassa. Figyelembe véve, hogy minden segítségnyújtást akkor hagyok abba, amikor elkezdte csinálni. Egyébként a lehető legkevesebb segítséget nyújtom számára, így nem támaszkodhat a segítségemre (rám), így velem önálló.
Néha korrigálni kell, fontosnak tartom itt is a konkrétságot, és a nyugalom, türelem meglétét. Elmagyarázom pontosan, mit csinált rosszul, majd korrigálom.
(Utasítások Pld: - „Gyere, most megyünk fürödni”:
„Vetkőzz le”, Vedd le a pólót /várok /, a nadrágot /várok / stb.
„Menj be a kádba”,
„szappanozd be magad” /mondom a testrészeit /,
„törülközz meg” /mondom a testrészeit /. (Míg ő zuhanyozik, én előkészítem a pizsamáját), „gyere ki” /várok /, „öltözz fel”,
(bár ennél komplexebb utasításra van szükség.) Az elején én adtam a kezébe a ruhát, ő felvette egyedül, most már mondom, hogy melyik ruhadarabot vegye fel, ha nem azt fogja meg, korrigálom.
Természetesen igyekszem kedves lenni, többször használva a légy szíves szót. És mindig megköszönöm, ha munkáját.
A helyes reakcióért/viselkedésért dicséret, vagy jutalom jár. Fontos, hogy pontosan elmagyarázom, miért kapta a dicséretet/jutalmat, ezt mindig lelkesen, örömmel, igyekezve azonnal, hogy kapcsolni tudjon. Van, mikor a jutalmak között is választási lehetőséget kap.
(A dicséret legtöbbször taps) – az „ügyes vagy!”, „okos vagy!”, „jaj, de jó!” felkiáltások pozitív megerősítések, melyeket szintén fontosnak tartok. Ehhez kapcsolódóan meg kell említenem, hogy a büntetést is alkalmazandónak tartom. M. aktuális állapotától függ, hogy mi az, amit büntetésnek fog fel. (pld: ha sétálni akar, akkor nyugodtan, türelmesen elmagyarázom, hogy ezért és ezért nem megyünk, vagy a szokásos választási lehetőségeket felsorolom, de folytatom azzal, hogy ezért és ezért, ezt és ezt „kell” tenni –tehát nincs választási lehetősége). A legkövetkezetesebb „büntetést” akkor találtam ki, amikor észrevettem, hogy nem szeret dominózni. Ekkor kitaláltam valamit, gondolva arra, hogy úgyse szereti, legfeljebb jobban utálni fogja, vagy meggyűlöli. Arról van szó, hogy M. dührohamai egy időben addig fajultak, míg ki nem borította az ételt, vagy az italt. Az egyik délutáni foglalkozáson megbeszéltük, hogy, ha kiborít valamit, akkor mi büntetésből dominózni fogunk. Többszöri megerősítések után M. még azon a héten kiborított valamit. –annyira nem is volt ideges, szerintem, csak engem ellenőrzött. Abban a pillanatban felállítottam az asztaltól, hogy jöjjön –megyünk dominózni, mert kiöntötte a… - mindezt nyugodtan, halkan indulatoktól mentesen, magabiztosan és következetesen. Dominózás közben nagyokat kacagott. Úgy tűnt, annak örül, hogy következetes vagyok vele, hogy betartottam ígéretem. Azóta talán kétszer borult ki valami, azaz kétszer dominóztuk.
Alkalmazott nevelési módszerek:
Távlatok megszervezése /cél –motiváló erő
Közeli: azonnali megerősítés (pld: dicséret, jutalom)
Közbülső: („majd akkor kapsz, ha…”)
Hagyományok és ápolásuk (Pld: Névnap, születésnap, karácsony, kirándulások)
Közvetett /indirekt / ráhatások
/metakommutativ visszajelzés (megerősítés) /Azt hiszem irányításom indirekt, hiszen a szokásrendszeren keresztül hatok M. tevékenykedésére.
Olyan szokásrendszer kialakítását tartom szükségesnek, amit M. is elfogad, és annak megfelelően képes élete önálló szervezéséhez, (még ha minimálisan is.)
Másfajta osztályozásban:
Meggyőzés módszerei
(a normák, értékek elfogadtatására irányul)
Szóbeli ráhatás
Példaadás
Tevékenység megszervezésének módszerei
Követelés (szokások kialakítása)
Ellenőrzés (cél összevetése a megvalósulással)
Értékelés / igyekszem nevelő jelleggel, objektíven és nem ítélkezően értékelni munkáit, tevékenységeit /
Magatartásra ható módszerek
Ösztönző módszerek
Dicséret
Elismerés
Helyeslés
Ígéret
Kényszerítés módszerei
Felszólítás
Büntetés
Parancs
(A gátlást kiváltó módszerekből a felügyeletet, a tilalmat /tiltást / és az intést használom.)
III. fejezet
M. fejlődése
M. fejlődése és annak mértéke nézőpont kérdése… Biztos vannak, akik szerint nem történt semmi változás… de, ha kicsit mélyebben megvizsgáljuk (mindent, részletekbe menően), akkor láthatjuk, hogy elég sok minden változott, amit fejlődésnek mondhatunk…
inkább lelkileg /érzelmileg / fejlődött, mint mentálisan.
A.)
A nappali enuresise egyre ritkább lett, és folyamatosan szűnöget. Ez szerintem, annak köszönhető, hogy enyhülnek a belső feszültségei. Egyre hosszabb periódusokban nyugodtabb, Kiegyensúlyozottabb. Egyre többet hallani, kacagni, nevetni, egyre nyíltabb, érzelmeit egyre jobban kifejezésre tudja juttatni. Egyre felszabadultabb.
Dühkitörései egyre ritkábbak az utóbbi időben, illetve egyre visszafogottabbak azok, egyre jobban képes uralnia (magát), amitől sokkal „emberibbek” a rohamai.
B.)
Egyre többet és egyre tisztábban beszél.
C.)
Egyre több dolgot tesz egyedül (önállóan) / a velem töltött idő alatt önálló… / Ennek elérése rengeteg harcba került, mind M. belsejében, mind M. és köztem, mind (néha) magamban… De megérte a küzdelem.
Az eredményeket belső lelkesedéssel, örömmel, szeretetettel, türelemmel, következetességgel, kitartással, érzékenységgel, a tanultakon kívül, nyugalommal és valamiféle belső affinitással, habitusommal, de legfőképp M. együttműködésével, segítségével, akaratával értem el.
Az oktatási és kezelési programom lehetne jobban felépített, szervezettebb. Több tudás, a szakképzettség hiányzik.
Erősen kitartó, érzékeny „én”-em mivoltának köszönhetően, így is eredményeket értem el;
Ritkább dühkitörések
Véleményem szerint azért csökkentek, mert átláthatóbbá teszem számára, hogy mit várok el tőle, azzal, hogy megkapja tőlem a számára elegendő (kellő) információt, így képes önállóan megcsinálni, így /egyik oldalról sem / érezheti a tehetetlenséget.
A másik ok lehet, hogy velem úgy érezheti, nem kell annyira küzdenie saját autizmusával, mert én azt elfogadom, sőt személytelenül kifejeződésre jut az is, hogy elidealizálva, önzetlenül szeretem azt. Meglátom benne, hogy jóval intelligensebb, mint, amilyennek tartják mások, így nem érez elszigeteltséget.
Tisztábban beszél
Az anyanyelv, a kommunikáció, a beszédfejlesztés és a tükör használatának eredményeként fogom fel.
(Bár kapcsolatban lehet azzal, hogy nagyobb biztonságot élhet át.)
Önállóságának velem való megnyilvánulását, az említett módszer alkalmazásának köszönhetem. (a következetesség és a türelem ezen a területen is nélkülözhetetlen)
Nagyon sokat tanultam ez alatt az idő alatt /2001. Novembertől- 2002. Decemberig / nemcsak az autizmusról, nemcsak a nehézségéről és szépségéről, hanem magamról (M.-től és magamtól). Nem gondoltam volna, hogy négy hónap alatt képes vagyok ennyi mindent megtanulni, és még alkalmazni is, úgy, hogy sikeres legyen. /Alapítvány /.
Bevallom voltak / nem M. miatt, hanem különböző okok miatt! / álmatlan éjszakáim, mert az járt a fejemben: „kész –nincs tovább, befejezem, semmi értelme.” /Mégegyszer hangsúlyozom nem M. miatt! /, de másnap, amikor láttam M. ragaszkodását, az ő kitartását, akaraterejét, erőt kaptam újból, ekkor beláttam, a reflxológus I. bácsinak igaza volt, amikor azt mondta: „M. reakcióit, viselkedését, hozzánk való állását mérceként kell felfogni.” –így tettem, ez motivált arra, hogy folytassam…
Amit M.-től kaptam lelkesített és motivált.

A betegség...

Lehet furcsa lesz, amit írok nekem épp a pszichés problémáim jelentették a „megküzdést”.

Közel 20 éve az életemet, engem, s a családomat rendesen megpróbáltatva… Eléggé önző módon, csak három éve vettem észre azt, hogy ez kihat a családom többi tagjára is, olyannyira be voltam záródva magamba. - jól lehet én zártam be saját magam, menekülve a valóság, az élet és önmagam elől…

A skizofrénia és a mániás depresszió keverékének tüneteit produkáltam – orvosilag, amit természetesen rendkívül erős és sok gyógyszerrel próbáltak karban tartani, de félévente, évente állapotromlással kerültem újra és újra a pszichiátriára 10 éven keresztül. Le is százalékoltak.  Az iskolát nagy nehezen kisebb-nagyobb kihagyásokkal sikerült befejeznem.

17 évesen „jött ki rajtam”, fű hatása alatt. Nem jöttem le róla. Beleragadtam.

Hogy a 30 évem alatt tudat-alatt miféle kísértés hajtott s mi felé és hova, arról most nem kívánok írni, talán majd egyszer, sokkal fontosabb az a tény, hogy az egység felé vezető úton haladok, a harmónia felé. Ha egyenlőre még mindig gyógyszeres megoldással vegyítve is, de az út és a cél folyamatosan egybe esik,  ami jelenleg a legjobb dolog, ami történhet.....

 

A kezdetek

Először is fontos megemlíteni, hogy a blog kezdete egybeesik a kognitív terápiám kezdetének idejével.

2012 körül hosszas szenvedés után eljutottam Kalo Jenőhöz, aki továbbított Daubner Béla volt felesége kezei közé, akitől nagyon sok segítséget kaptam a pszichoterápia ideje alatt. Azelőtt Eta Napholddal évekig voltam napi szintű mail kapcsolatban. Mint alapszintű tanáromtól szintén kaptam egy nagy adag tudást, amit előzőleg szintén Kalo Jenő tanítványaitól megkaptam. Az összes tanárom csak felelevenitette az addigi valószínűleg előző életemben összeszedett tudást, le fújták a port azokról az alapokról, amiket az idők alatt összeszedettem.

Daubner Béla volt felesége próbálta erőltetni a kognitív terápiát nálam, sikertelenül. Nem voltam képes rahangolódni. Most viszont az új pszichológusom rettentő egyszerűséggel s érthetően magyaráz, olyan, mint egy nagyon jó tanár. Vele kezdtünk el erre szerződni, amikor is ezzel párhuzamosan elkezdtem a honlapomat készíteni.

Amennyiben lesznek párhuzamok a megosztásaim s a terápián előjött dolgok között, az valószínűleg nem a véletlen műve.

Üdvözlet

Üdvözlet! Ez az első bejegyzés.

Úgy döntöttem elkezdem a blogot  létrehozni. Először is a saját szórakozásomra, illetve a Facebook bejegyzések helyett, továbbá azon emberek segitese érdekében, akik kíváncsiak a gondolataimra.