2023. október 2., hétfő

Munka

Lassan egy hónapja fáj a fogam :(  Ebből két hét csíkcserés szájsebészeti kezelés. :( Reggelente sokkal rosszabb - de ha véletlen ráharapok az pokol. :( Mindjárt utazunk Izralbe, és nekem még mindig fáááj. :( Igaz kezelik, de akkor is.

Ma este végig gondoltam - mivel alsó fogról van szó - tuti a bikához tartozik, vénuszi - vagyis az anyagi biztonságomhoz köthető.... Rhülke könyve szerint ugye a hatos fog pedig munkához köthető halál - pl. ambició megszünése.... Az hogy gyulladásban van az biztos, hisz még gennyezik, vagyis még marsikus is. Tehát akarati kérdés alapvetően.

A kép összeáll, a kérdés adott: Biztos, hogy ezt akarom-e csinálni amit csinálok és így és ennyiért? Nem mintha kevés lenne vagy ilyesmi, csak..... Asszem nem ez az életcélom és nem biztos, hogy erre vagyok hivatott..... Döntenem kellene, hogy folyt. köv. - vagy valami más után nézni. Csakhát...... 

Én állítom nekem egy itthon végezhető munka állna testhez :D 

Emlékszem, amikor a szállóra kerültem az akkori főnökömmel úgy egyeztünk meg, hogy egy héten egyszer bejárok Hozzá a többit itthonról végzem. Kb. fél évig így is volt, amíg nem kezdődött el a krizis időszak, mert onnantól a szállón dolgoztam. Igaz 12 és fél év lett belőle :) Akármilyen kemény is volt, a helyemen voltam, bármennyire is nehéz volt. Az is otthon volt - csak épp más otthona - mintahogy Marcinál is, náluk otthoni környezetben dolgoztam.  

Ám az egyik álmom, itthonról dolgozni :) X-es ház ura a IV-esben - és hatos ház ura a IV-esben... mondom, testhez álló lenne :)


2023. szeptember 11., hétfő

"Sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek"

Kb. egy hónappal ezelőtt egy zárt facebook csoportban találtam egy bejegyzést. Nagyon megfogott.
Tudom nem illik lopni a posztot, sőt nem szabad, főleg kihozni onnan - de ezt most egyszerűen muszáj nekem. Hátha kedvet kap valaki ehhez a remek gyakorlathoz. :)

A posztot író hölgy (D. B) arra kérte a csoport tagjait, hogy "képzeljük el, hogy a múltunk egy óceán, melynek mélyén számos kincs lapul (sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek.)

Úgy folytatta, hogy azt kérdezte tőlünk, ha alá kellene merülnünk, hogy felszínre hozzunk valamit, ami most segítségetekre lehetne- mi lenne az?

S feltett egy képet a nyugodt tenger felszínéről. Azt hiszem ide is teszem:


Nos nekem a szívem megállt egy pillantra, majd kiugrott a helyéről, és aztán újra megállt, annyira megfogott a poszt.... Először nem is kapcsoltam, nem is tudatosult miért. Tudatosan nem foglalkoztam vele, hagytam, tovább léptem, menekültem a "normális kerékvágásba" - és otthagytam a gépet, folytattam a valóságot, amiben élek, hetekig nem is gondoltam a posztra, éltem az életem.
Aztán pár hét múlva visszaléptem abba a zárt csoportba, válaszolgattam egy két posztra, és ahogy lejjebb görgetek, feljött ez a poszt újra. És abban a pillanatban összeállt, leesett - tudatosult bennem valami....
És elkezdtem megfogalmazni... amit most egyszerűáen idemásolok. Magamat idézve:

"Most látom csak ezt a posztot újra... Fura mert hónapokkal ezelőtt meditáltam Utoljára s volt egy folyton visszatérő meditációs kép illetve szimbólum tár, amit nem tudtam hova tenni.
Több alkalommal vissza - visszatért a kép h "alámerülök", ott a mélyben találok egy hajóroncsot, aminek mélyére leásom magam s a belsejében az elhagyatott sötét roncsban találok egy termet amiben rengeteg arany van. Igen ám de a terembe az autista fiú kísér be akinek nevelője voltam. Tudom ott lent h az arany nem talált érték hanem a saját szivem fénye tudom h ezzel az autista sráccal osztom meg azt. A miénk. Közös érték közös fény s közös arany. Mert együtt találtunk rá s mert az ő érdeme is s ami az enyém az az övé is.

Hónapokkal ezelőtt befejeztem a meditációkat nem folytattam. Valahol ott hagytam abba hogy a fénylő aranyhoz közeledünk s együtt egyszerre megpróbáljuk megerinteni. Már benne vagyunk az arany fényben már közel vagyunk nagyon s ekkor a következő kép mielőtt megerintenénk ,h összeölelkezünk. - szorosan. Ekkor többször hirtelen visszatértem a valóságba s vége lett a gyakorlatoknak. Aztán abba hagytam a "gyakorlatsort"

Persze uránuszi ember lévén nem tiszta az idő-sík nekem, mert évekkel ezelőtt is lehetett ez, vissza kellene nézni a blogot. De ez most mindegy is, A lényeget nem túl hosszan megfogalmaztam. S hát ugyebár az Univerzum idejével viszont teljesen együtt haladva most érett meg, hogy újra megosszam ezt.

"sikerek, tapasztalatok, kapcsolatok, szép emlékek....."
Igen, mindez ezt jelentette nekem, s azóta is ezt jelenti, Marci jelenti ezeket számomra, az emléke is.
Az utolsó blogbejegyzésben írottak sem veszi el ennek a ténynek erejét, mert valójában egyátalán nincs bennem rossz érzés, se lelkiismeretfurdalás, sokkal erősebb a szeretetem felé.....


Hogy az Én mesém című blogbejegyzésem, a folyton visszatérő folytasásos meditáció - imaginációs dolgok évek óta mik, mit jelentenek, kiről és miről szólnak nem tudom, hisz nem terapeutával végzem - látom ezeket - csak nagyon ritkán kapok visszajelzéseket - ha épp kérdezek, de rég leszoktam már arról, egyet tudok mindannyiannyiunkban fut egy-egy belső program, egy belső monológ, egy belső mantra és egy belső kép stb. de leginkább egy story.... Nekem - vagy Bennem Ő és kapcsolatunk egy ilyen program. Rengeteg szerepet élhettem meg az idő alatt, míg kisértük egymást. Ő Pedig annyira elfogadott.... Te megtapasztantad valaha az önzetlen, feltétel nélküli szeretetet valaha? Szerinted létezik? Te megadtad ezt valaha valakinek? Kérdezte valahol valaki. és én Ezt válaszoltam rá: Egy baj van. Szerintem ezt a fogalmat egy Anya "tudja" adni gyermekének s mégis mindenki ebben a témában párkapcsolatban gondolkodik. Én megkaptam életemben a feltétel nélküli elfogadást egy autista sráctól..... Nevelője vtam három évig. Ő nagyon közel engedett magához. S közel is jött. Vele illetve tőle éreztem az elfogadást.... S ez a szeretet. 
Az  Anya helyett Jézust sőt Istent hoznám be azóta a képbe, de ez csak mellékes, és kiegészíteném azzal, hogy én sem voltam híján az Ő elfogadásának...... 
Sokkal inkább érzem Őt testvéremnek, mint eddig bárkit, a két tesóm, sőt az egész rokonságom  vadidegen Hozzá képest.... Míg tőlük félelmet érzek a mai napig, Marcitól egyátálan nem féltem. Közeli, ismerős és biztonságos kötödésem volt Hozzá.... erős kapocs - amiben, azt hiszem mindketten erősödtünk, és emeltük egymást. 










2023. július 31., hétfő

Mi jár a fejemben?

Mi jár a fejemben? Valószínűleg a napokban  álmodott álmom hozta fel. Az álom lényegtelen, nagyon össze-vissza volt, négy dolgot álmodtam négy helyszínen egyszerre, mind feldolgozást igénylő múltból. Közte volt Marci is, az autista barátom, a szálló s még két dolog, de én valamiért M.-et ragadtam ki...Valószínűleg azért, mert ő áll hozzám a legközelebb....

Felfoghatatlan számomra, hogy mit okozhattam benne lelkileg azzal, hogy egyik pillanatról másikra ott hagytam. Évekig mentem hozzá, majd kész másnap már semmi. Feltételezéseim sincsenek mit okozhatott ez benne. Még azt is meg merem kockáztatni, h én is úgy hiányoztam neki mint ő nekem, nem tudom igaz-e, mintahogy azt is tudom feltételezni, hogy esetlegesen nem is akarta volna h menjek, bár nem hiszem. Egy biztos csorbát szenvedhetett a bizalom, ami első perctől megvolt s aztán nagyon elmélyült.... Fekélyes sebet ejteni egy másik ember lelkében nem szabad. A Léleknek s a szívnek húrja van, ami sajnos elszakad, még akkor is ha nem feszítjük direkt, s nem is játszunk velük. 

Ha belegondolok én mit éltem át a barátom "elvesztésekor", simán lehet ő is hasonlókat élt át. Persze, tudom akkor a lehető legjobb döntésemet hoztam, kórház előtti napokban, de ezt el kellett volna Neki mondjam... S akkor....

Később jó pár év után találkoztunk az utcán. A járása megváltozott, amikor meglátott, kihúzta magát - majd megfogta az ujjam.... Pár mondat erejéig szorosan fogta - el nem engedte az ujjam, mellém állt... majd miután elbucsuztunk szembe fordoltunk, még jobban kiegyenesedett, szemeink érthetetlen párbeszédbe fogtak, s játszmát nem tűrően, felnőtt érett ember módjára utat engedett nekem s köszönt el tőlem: "Szia Geji"! Ebből tudtam, helyre tette - talán.. Remélem.... 








2023. május 22., hétfő

Lehetőségek

Elég régóta nem írtam.

Hatodikán volt egy éve, hogy felmondtam a munkahelyemen, akkor nekikezdtem egy piszkozat írásának, de két mondat után otthagytam az egészet s azóta még a blogra sem gondoltam.

A napokban találtam egy gyönyörű mély kék üres füzetet s arra gondtam újra naplót kellene írni.

Ma láttam a facén egy 2017-es emlékemet, ahol egy ismeretlen auti srácról írtam. Itt is írtam már róla egy bejegyzést, „nagy lehetőség” címmel. Nos a srácról 2003 óta tudok, de azóta sem találkoztunk. Én csak a horoszkópunkban láttam nagy lehetőségeket – ezt alátámasztották a 2021-es blog bejegyzésben írottak. Sokat megtanulnék tőle magamról. Ebben biztos vagyok.

Ezt a gondolat-kört kellene áttranszformálnom végre arra, hogy én is sokat taníthatnék neki. Csak ezt nehéz elhinnem magamról.

Marcinak sem tudom mit tanítottam igazából. Pedig ő teljesen elfogadott tanárának. Azontúl hogy biztos vagyok benne, hogy biztonságot nyújtottam neki, ameddig kísértem őt.

Testvérem druszájával azóta sem találkoztam még egyszer sem. Talán amíg nem hiszem el magamról, hogy mikre vagyok képes, nem is fogok.

Szeretnék lépni már – ennek bizonyítéka, hogy jelentkeztem egy állásra így egy év után. Megváltozott munkaképességű munkavállalót keresett a Kézenfogva Alapítvány szociális asszisztens munkakörbe. Magam is csodálkoztam h jelentkeztem hihi. Persze egyből több lehetőség is befigyelt más helyről, amint lép az ember egy lépést jön feléje is lehetőség. Aztán megint dönthetünk. A döntésképtelenséget pedig felboritja újra az idő. Nem tudom érdemes-e húzni – de lassan muszáj lesz dönteni, s lépni egy újabb lépést...

Amikor betettem a lábam az alapitvanyba előjöttek újra az eltemett álmok belőlem. Fura érzés volt. Kis bizsergető repülés-start. De nem engedtem eluralkodni. Földön kellett maradni. Az ott történt szinkronicitásoknak sem engedtem, hogy elrugaszkodjak. Esélytelenség s a jövőbe vetített kudarcok is visszafogtak. De jobb is így. Most azt gondolom egyenlőre ott leszek majd ahol kell lennem... Sőt most is ott vagyok. Ott, ahol szükség van rám. 

2022. március 30., szerda

múlt s jelen

Bevezetés I.

Az utóbbi hónapok újra igen nehéz helyzeteket teremtettek, amikkel baromi nehezen küzdők meg. Persze Ilyenkor vagy ezek után szoktam újabb bejegyzést írni.

Nem is tudom hol kezdjem, bentről kifele, vagy kintről befelé? Vagyis a bennem megéltekről, vagy a világ alakulásától? Mikró és makró-környezet leírásával, vagy csak úgy - ami bennem van?

Lassan itt van a választás..... Orosz-Ukrajna háború.... Munkahelyi dolgok.... Családi dolgok.... A bennem át és megélt "zavarok", "háborúk", kételyek és az önbizalom-hiányra és egyéb dolgaimra visszavezethető egyéni-szociális bajok...

Szóval lenne miről írni, és én újra "csak" magamból kiindulva tudok. Legalább is arról, ami foglalkoztat...

Bevezetés II

Itt-ott felmerült egy-két fontos kérdés, mind a baráti mind a munkahelyi problémák kapcsán.

"Én-közlés – Te-üzenet
Milyen a hatékony kommunikáció a párkapcsolatban? Induljunk ki abból, hogy az a célunk, hogy a párunk megértse azt, amit mondani akarunk. Azt szeretnénk, hogy megértsen minket, és nem akarjuk bántani, kigúnyolni, megalázni őt. Ha így van, akkor kritika helyett tárjuk fel érzéseinket, szükségleteinket, vágyainkat.

Vádaskodás helyett önfeltárás
Az önfeltárás rólunk szól. Én-közlésnek, vagy Én-üzenetnek is nevezik, mert egyes szám első személyben fogalmazzuk meg, nem tartalmaz kritikát, támadást, kizárólag érzéseinket, gondolatainkat, kívánságainkat.

Ezzel szemben a Te-közlések vagy Te-üzenetek a másikra vonatkozó negatív értékítéletet közvetítenek. A beszélő szándékától függetlenül agresszíven, vádlón hangzanak, s ezért óhatatlanul ellenállást váltanak ki...."

Ez nem csak a párkapcsolatban, hanem minden kapcsolatban így van... 
Képtelenek vagyunk így kommunikálni. Tele vagyunk elvárásokkal és ítéletekkel, vádakkal.... S persze sérelmekkel, amikről nem tudunk s nem is akarunk beszélni. 

Az egész magyar nép - legyen ez sztereotípia - előítélet - séma - nevezd ahogy akarod, szóval mi magyarok azt hiszem mindig a másikkal foglalkozunk ... mindig másokkal.... ha magunkkal, akkor vagy teljesen leértékeljük magunkat vagy egohuszárként ülünk a lovunkon és sokan ráadásul fordítva is hihi.

Kevés nemest ismerek, aki képes magasztos szépséggel vágtatni, olyat, aki szép lassan halad és még ügyesen is ül a lovon szinte alig....

I.

Agyban de csak elméletben felfogtam h anyám félt... nagyon félt. Ám a kommunikációs technikája a hangsúlya s mindaz amit én belevetitek egy kérdésébe az rémisztő..... Fél mondatokban kommunikál, persze h lefordítom. De rosszul. Nem jönnek át a féltései hanem inkább a megsemmisítés a megkérdőjelezése a bűntudat-keltése s a támadása jön nekem le egyből. Vagy ezt élem meg..... A reakcióm: egy agresszív ordító sakál lesz belőlem aki védi magát tőle ill a s saját megélésemtől......
Lehet projektálom, de csak részben igaz ez, így élem meg - és erről én nem tehetek. Fel mentem-e magam? Nem, az asztrológusaim mentettek fel - magam előtt. Ja, hogy a horoszkópot használjuk felmentésre? Ez is lehet. 

Szóval innen indulok....

II.

Buzsáki Gábor - asztrológus, az asztropatikájában megosztott - ha jól tudom 2016-ban egy cikket. Túlvilági segítők címmel, amiben kifejti, a IV-es, 8-as s 12-es házak bizonyos tapasztalatát a célok s tervek összefüggésbe hozatalával. 
(Itt a link hozzá). 

Rendkívül érdekes összefüggést láttam meg. 

Eddig mindig a terápiám során a családállitásomat papirlapokkal való megosztásaim során arra figyeltem arra tettem a hangsúlyt, hogy arról írjak amikor felemeltem a padlóról az én-jelölő papirlapot. 

Nos 2012-13 óta most először vittem át a fókuszomat az azt követő történésre. 

A terapeuta ezután miután hagyta hogy ott "tartsam" magam a levegőben a családom felett, tényleg eszméletlen érzés volt, ám egy kisidő múlva megfogta a papirlapot feltette azt a kérdést mi volna ha most visszaállitanánk a RENDET? S "viszarakott" a helyemre ahova tettem magam először. 
Lemondóan néztem lefelé ám mondtam oké..... 
S akkor elkezdett a RENDNEK megfelelően sakkozni a papírokkal..... Egy két lapot felcserélt s hagyta hogy megérintsenek az energiák. Persze közben beszélt is hozzám. S raléptetett az én jelölő lapra... 

Döbbenetes volt, amikor az apai részt "megmutatta", valamit energetikailag is csinálhatott, mert a kezével is megérintett, elöl a szívemnél lezárta bezáratta hogy elfollyon mindaz amit a férfi őseimtől a hátamba kapok a múltból. Na ez az energia, ami a hátamba csapódott döbbenetes volt. Életemben először éltem át azt a fajta támogatást ami akkor s ott valami mérhetetlen erővel vagtázott belém. Nagyon kemény élmény volt. Mert mindeközben imagináltatta is ami duplán felerősítette az érzést, élményt. 
Szóval a láthatatan segítők ott voltak...
Láttam éreztem ahogy a hátamba ömlik az energia s közben elképzeltem, ahogy a férfi ősök ereje költözik belém... Láttam s néztem az alkoholista erőszakos nagyapám erejét, amit talán most először nem agresszióban, hanem erőben fejezett ki, valódi segítő szándékkal, amit "nekem" szánt.... Láttam "Kovács"-okat, akik még onnan kapták vezetéknevűket, amik a foglalkozásuk volt. Mind a hátam mögött, erőt adva nekem. 

Na ez az élmény legalább olyan erős volt mint a papirlap felemelése. 

Aztán még egy gyors helycserét csinált a lapokkal a végén amit sajnos ő is későn vett észre. Az öcsém helyét felcserélte a bátyám helyével. Ezt sajnos csak akkor amikor már leléptem az én jelölő papirlapról. Energetikailag nem fogtam fel a jelentősségét. De ez már egy másik történet.

Szóval tenyerét a mellkasomra helyezte előttem a terapeuta előttem szemből. 
Írtam ez azt jelentette számomra, hogy zárjam le azt, ne adjam ki magamból soha s ne adjam át soha senkinek ezt az élményt. Valószínűleg nem ezzel a szándékkal tette, hanem, h figyeljek inkább oda, a saját szivemre, vagy nem tudom, nem tudom miért érintette meg ott, s miért állt velem szembe abban a helyzetben. 
Még rá is néztem egy pillanatra. Szavak nélkül tudta nagy dolgok történnek. Érezte ő is, munka folyik s erős. Ő is munkában volt. Viszont Nem emlékszem ezt így megbeszéltük-e? Hogy elmeséltem-e neki, vagy akár utólag felmerült-e ez?
Ám a szemeim tuti olyanok lehettek mint akinek adneralin s dopamin szintje az egekben. Izzadhattam is az energiáktól. 

S hogy jött ez most fel?
Mérhetetlen erő van mögöttem, olyan, amiről addig fogalmam sem volt, s a mostani élethelyzetben valószínűleg hiányát véltem csak érezni. S érdekes, hogy utána nyolc - kilenc évvel csak most elemezgettem ezt. 

Itt az idő a láthatatan segítőimet kérni, hogy támogassanak..... Vagyis inkább hogy adjanak erőt onnan hátulról, hogy tovább folytatódhasson az "élet".... 
A használatba vétel az más ugyan. 
Az egy külön poszt illetve bejegyzés talán. 

Addig is folytatom a terápia című sorozat második évadját. Hihi. Az is kavarodik ám bennem.... 

2021. október 21., csütörtök

Ujjabb mélypont

Sikerült újra felborítanom az alvási ciklusomat újra. Teljesen kiestem a ritmusomból, ami kb. fél éve végre beállt a Sunrider nem olcsó TOP kapszula rendszeres szedése által. Ez a kis megbotlásom azt eredményezte, hogy nem a szokásos szorongás jött elő, hanem a másik ismerős tünet került felszinre, nem kicsi erővel. A feszültség annyira eluralkodott rajtam, hogy megint rombolt, én is, miközben TOMBOLTAM! Analitikus szempontból Kisebb öngyilkosság elkövetése után (facebook fiók felfüggesztése) kb. egy nap kellett mire regenerálódtam, és visszaálltam, miután újra sikerült egy-két (három) óra mélyalvást produkálnom, és megbeszélnem a párommal, hogy a kisbaba - énem újra előkerült és tombolt egyet nagyobb hiszti nélkül. 

Ami ebben érdekes volt számomra, hogy mennyi fájdalom és düh gyülemlik össze az emberi testben. Elképesztő! E két energia leginkább a borderlineokat sújtja ugyan, kezeletlenül szerintem, de a szkizoidokat is erősen megtépázzák ezek az érzések. 

A másik érdekes dolog, hogy 2012-ben pszichoterápiám alatt éltem át megváltozott tudatállapot és a jelen levés tudatállapota és a múltban levés hármasának folytonos váltakozásai alatt egy igen erős érzést - ami mindhárom időbélyegen és lelkisíkon egyidejűleg volt jelen. Ez a düh - energiája. Már a születésemnél jelen volt.

Meditációmban ezzel indítva rúgtam fel s el az egész föld-golyót, csalódásaimra reagálva. Az elvárásaimat pedig nem dolgoztuk meg sem át.... Az ígéret földje volt ez, amiből nem valósult meg semmi. Leszületésemkor később ugyan vonzott a világ, de volt/van itt valami ami ebből a lehetőségek halmazából valami egészen más s szörnyű dolog sült ki.

Ezzel függ össze a több, mint harminc éve fojtogató fájdalmasság.

A fájdalom és a düh. Érdekes,  mert magát a fájdalmat sokáig tagadtam. A lelki fájdalom a tagadás következménye által csak folytódik. Az pedig csak gyűllik. Egyszer csak erővel rombol. Mint minden. 

Erre a fájdalomra önmagam számára együttérzéssel empátiával kellene reagálnom.

Képtelen vagyok erre. Néma gyerekként kívülről követelném, de a külvilág nem hallja nem látja. Ahogy valószínű anyám sem érzékelte, vagy nem tükrözte jól vissza. Pedig van bennem nem kevés empátia, ami nem visszatért hozzám, hanem egész életemben az anyám kapta. Én mint fénylő csillaga az égen azt veszem észre csak h fényemet elnyeli az univerzum, a nagy fekete lyuk, vagyis a sötét tér. 

Nekem nem egy hanem több tükörre lenne szükségem amik pontos felállitással a Nap fényét - a saját fényemet is - önmagamra tudnám vissza tükrözni. Hihi. S nem hogy tükör nagyítós tükör kell, hogy össze is gyűjtse melegét, s ne csak fényét. :) 

Nem tudom hogy kell önmagammal empatikus, együttérző lenni. Erre kellett rájöjjek ebben a pár napban. 

Ahogy életem során óvodától kezdve kimaradtak a gyerekek úgy bennem is tátong egy rettenetes nagy űr. Meg se tudom szólítani. Pedig nekem kell magamhoz ölelni, s már nem felülről mint a felnőttek a gyereket, hanem egyenrangú s együttérző szeretettel. 



2021. október 7., csütörtök

Nimród gyakorlat folytatása

Júniusban született egy bejegyzésem konkrétan a Nimród gyakorlat 
( http://gernis.blogspot.com/2021/06/nimrod-gyakorlat.html )

Tegnap rátalaltam Kováts Tibor hipnotizőr meditációira, hívjuk így megszoktam h ennek nevezem ezeket a gyakorlatokat.
Muszáj volt megvennem, nem hagyhattam ki.

Reggel munkábajövet a buszom meg is csináltam a reggeli-t. Na nem a kaját hanem a gyakorlatot.

Ralax után az instrukciói alapján ott álltam a lépcső előtt. Itt nagyon zavaros lett a kép, mert egyszerre ment s vitt a lépcső felfelé a  lefele irányban. Fura volt. S zavaros az érzés is. Majd az ajtót kinyitva egyszerre találtam magam előző meditációim közös helyiségeiben, a fénylő arany rudakkal teli szobában, ami bár sötét komor szoba a falak sem látszanak a sötétben de az aranyok mindent bevilágitanak. Ott várt újra M. az autista fiú Á - val, az aspis sráccal. Együtt mezítelen lélekkel agyamnak érthetetlen párbeszédben, szavak nélkül a szemeink kommunikáltak. Egy hármas egységet alkotva. Miután a kis lélekcsaládommal összeölelkeztünk így hárman elkezdtem őket reikizni megint. Ekkor hirtelen ott termett a barátom, akiről itt már szintén eset szó a blogban. Érdekes ő az egyetlen aki nem fogadja el a reikimet. Igen furán nézett ránk hármunkra, hogy mi mit csinálunk itt, erős  kételkedéssel, amin én mosolyogtam csak elfogadóan, Viszont mégis teljesen hozzánk tartozik. Ő is a mi emberünk. Hihi. Mindharmunknak természetes volt az  ő jelenléte. Kételkedése esetleges előítélete őket sem zavarta. Ami érdekes volt h míg ő ruhában volt a többiek pőrén meztelenül. De szerintem ez a tisztaságra utalt a meztelen szerepek nélküli játszmamentességre s az igazi öszinteségről szól, amikor nem takarunk el semmit s a titoknélkuliségről. 

Figyeltem ezt a hármas és négyes összjátékot s lelki rezdüléseimet közben s a dinimikákat. 
Érdekes volt. Teljesen más rezgések. De felemelő s megnyugtató is volt egyben. 

A rezgésem s a mai naphoz a Hozzáállásom kicsit változott, miután visszatértem a jelen valóságba.